Búzavirág Gyermekkar

A Búzavirág Gyermekkar megalapításának ötlete 2021 végén merült fel először a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság művészeti vezetését épp átvevő két fiatal művész, Lukács Elek és Varga Áron gondolataként. 2022 első hónapjaiban aztán addig-addig erősödött az elképzelés, hogy a kórus Elnöksége majd Közgyűlése elé is került, ahol egyhangú támogatásra lelt. 2023-2026-ig Lukáts Fruzsina, 2026 tavaszától Tóth Brigitta karnagyokkal közösen folyik a munka.

2022. szeptember 16-án kezdte meg működését az alapvetően 6-16 éves korosztályt célzó formáció. Az első alkalmaktól kezdve segíti a két karvezető munkáját Kálmán Zsófia pedagógiai asszisztens is. Eleinte a „nagy Liszt Kórus” tagjainak gyermekeinek és unokáinak nyitottuk meg a jelentkezési lehetőséget, később kerestük meg a Litéri Református Általános Iskola tanulóit, majd 2023 óta egyre több veszprémi általános iskolával is kapcsolatot alakítunk ki a célzott tagtoborzás igényével. A formáció nyitott, bárki számára lehetőség van csatlakozni.

A VLFK Búzavirág Gyermekkar létrehozásával legalább három, egyenként is nagyon fontos célkitűzést kívánunk megvalósítani. Egyrészt nem titkolt, hosszútávú célunk, hogy a fiatalokból álló közösség a felnőttkórus utánpótlását biztosítsa. Másrészt valljuk és ápoljuk Kodály Zoltán szellemi hagyatékát. Harmadrészt számunkra is meglepő felismerés volt, hogy bár Veszprémben működik alapvetően gimnáziumi korosztályt célzó kórus, de az ennél fiatalabbak számára nincs lehetőség konkrét intézménytől, iskolától függetlenül kórusba járni. Szeretnénk lehetőséget teremteni arra, hogy minden veszprémi (és környékbeli) gyermek tudjon számára megfelelő összetételű éneklő közösséghez tartozni.

„A Búzavirág Gyermekkar 2022-ben jött létre. Az éneklés föltölti energiával a gyerekeket, és élvezet oda járni. Nagyon sok programot találnak ki nekünk, mint a Cukik a cukiban fesztivál, ami már több éve működik kórusunkkal. Rengeteg fellépést vállaltunk és hagytunk a hátunk mögött. Azért járunk oda, mert mindig jó a hangulat, és mindenki kedves. Karnagyaink: Lukáts Fruzsina és Varga Áron, munkájukat Kálmán Zsófia pedagógiai asszisztens segíti. 2025 májusában egy németországi kalandban vettünk részt, többször fel is léptünk. A próbák mellett néha szombati edzőnapjaink is szoktak lenni, amikor egész nap együtt vagyunk, éneklünk, fejlesztő játékokat játszunk. Ha jelentkeznél kórusunkba, gyere el egy próbára, és ha tetszik, jelentkezz kórusunkba!” – Zsófi, Bianka és Csenge, 2026 tavaszán

Galéria