Varga Áron

Varga Áron 1992. július 21-én született Veszprémben. Balatonfűzfőiként ott végezte általános iskoláját és zeneiskoláját, majd a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban érettségizett.

Érettségit követően a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte meg középfokú zeneművészeti tanulmányait, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (Zeneakadémia) tanult egyházzenét, és szerzett művésztanári diplomát. Orgonatanárai voltak többek közt Bódiss Tamás, Horváth Márton Levente, Kiss Zoltán, Kővári Péter, Pétery Dóra Laura, Zászkaliczky Tamás. Karvezetést többek közt Cseri Zsófiától, Gombos Viktortól, Kamp Salamontól, Mizsei Zoltántól, Prém Zsuzsannától és Tarnóczyné Varga Csengétől tanult. Tucatnyi itthoni és nemzetközi mesterkurzus résztvevője.

A 2017-ben Balatonkenesén megszervezett mesterkurzust követően a Prof. Dr. Gárdonyi Zsolttal egyre élénkülő kapcsolata révén végezte legjelentősebb liturgikus zeneszerzői tanulmányait (informális keretek közt).

Többek közt 2006-2016-ig Balatonfűzfőn, 2009-2014-ig Vörösberényben, 2015-2017-ig Kádártán, 2018-tól a budapesti Erdélyi Gyülekezetben végzett rendszeresen református kántori szolgálatot.

2010-2016-ig másodkarnagy Balatonfűzfő Város Vegyes Karában, 2012-ben alapító karnagy a Vörösberényi Református Gyülekezeti Kamarakórus élén, 2015-2017-ig a Kádárta-Gyulafirátóti Református Gyülekezeti Kórus vezetője, 2018-tól a budapesti Erdélyi Gyülekezet kórusának karvezetője. 2021 novemberétől Lukács Elekkel a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság karnagya.

Magántanítványi praxisa mellett formális keretek közt 2021 szeptember óta tanít zongorát az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium rákoscsabai telephelyén. 2022 szeptemberétől több más intézményben kezdi meg művésztanári működését, többek közt a Sylvester János Református Gimnáziumban. 2022 nyarától oktat Pápán a Dunántúli Református Egyházkerület Kántorképző Tanfolyamán.

2014-től a Fiatal Zenészek a Gyártelepi Harmóniumért vezetője, 2015-től a Veszprémi Református Egyházmegye Orgonaalapjának és a Balatonfűzfői Fiatal Művészek Klubjának főszervezője, a veszprémi Zenetörténeti előadások szervezője és állandó előadója. 2016-tól dolgozik rendszeresen Bozay Attila balatonfűzfői Kossuth-díjas zeneszerző életművének és munkásságának ápolásán, melynek keretében előadásokat tartott Balatonfűzfőn, Tatabányán, Veszprémben valamint Café Budapest és a Zenetudományi Intézet konferenciáin. Nemrég megírta a bozayattila.hu weboldalt.

Hívő reformátusként, de meggyőződéses ökumenikusként feltett szándéka, hogy a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság bő félszázados katolikus kapcsolatait megőrizve és ápolva a protestáns egyházak irányába is nyissanak. A Liszt Kórusban a reneszánsz és reneszánsz előtti repertoár, valamint a 20-21. századi művek képezik fő érdeklődési körét, különös tekintettel a jellegzetesen protestáns és magyar szerzők műveire.

2015-ben Balatonfűzfő Kultúrájáért kitüntető címet kapott, 2018-ban Veszprém megye ifjú önkéntese elismerésben részesült.