
Dr. Beke Ágnes 1985-ben csatlakozott a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársasághoz. Jogi végzettségét követően ügyészként dolgozott ezidőtájt, ami nem tette számára egyszerűvé a kóruséneklést. Felettesei ugyanis nem tartották a szocialista ügyész foglalkozásához illőnek a nyilvános szereplést, még kevésbé az akkoriban kiváltságnak számító fellépéseket a nyugati blokk országaiban. A fiatal énekes így olykor a felkészültsége ellenére nem tudott részt venni nemzetközi utazásokon, kórusversenyeken, de ez nem szegte kedvét, és miután a legmagasabb szinteken is engedélyezték számára a kórushoz tartozást, már probléma nélkül erősítette a mezzo illetve alt szólamokat, és teszi ezt töretlenül már négy évtizede.
De nemcsak lojalitása teszi őt méltóvá a Kollár Kálmán Emlékdíjra. Ági elkötelezetten segíti szakmai tudásával egyesületünk munkáját, biztosítja jogi megfelelőségünket, tevékeny részese közgyűléseinknek, intézi beszámolóink, beadványaink, egyesületi változásaink jogi vonatkozásait. Áldozatos munkájának köszönhetően nyugodtak lehetünk: az egyesület tevékenysége mindig minden jogszabálynak megfelel.
Mindemellett kórustársként is sokszor tesz többlet vállalásokat: számos esetben nyújt szállást és ellátást otthonában más településekről érkező vendégelőadóinknak, akik ezáltal nem csak a hotel költségeitől mentesülnek, de általa még szorosabb, személyes kötelék alakul ki köztük és kórusunk között. Köszönjük neki, hogy minden téren számíthatunk rá!