Kórusunk alapítója és első karnagya Nagy Lídia, aki 1958-tól 1963-ig vezette az akkor még szakszervezeti munkáskórust.
1911 júniusában született, és szép egybeesés, hogy az ezt követő évtizedekben „kezdte felrázni az új, tiszta vokális szépség a lelkeket, az enyémet is. Kodály gyermekkarai végérvényesen feltörnek.” – írja Nagy Lídia. Vele személyesen először 1929. március 22-én találkozott Kecskeméten, ekkor még kórustagként.
1941-ben többszáz pedagógussal egyetemben őt is átvezényelték – így került a Szegedi Tankerületi Főigazgatóság hatásköre alá, ahol tanítóként ének-zene tanárként, és filharmonikus zenekar első hegedűseként, no meg ifjúsági koncertek szervezőjeként tevékenykedett. A világháború után került a Dunántúlra azzal a megbízással, hogy tagokat toborozzon a Pedagógus Szakszervezetbe. Ekkor már vezetett kórust, például a Kodály Zoltán nevét viselő Dőry-féle konzervgyár munkás énekkarát.
- szeptember 01-én érkezett Veszprémbe, ahol a Dózsa-városi általános iskolában kezdett tanítani. 1953-ban meghívására érkezett Veszprémbe Kodály Zoltán és Emma asszony az Éneklő Ifjúság hangversenyre. Ekkor ajánlotta a városvezetés figyelmébe Kodály Zoltán a kecskeméti ének-zenei általános iskolát, melynek folyományaként szeptemberben, másodikként Magyarországon Veszprémben megnyitotta kapuját az Ének-Zenei Általános Iskola 1. osztálya, ekkor még a dózsavárosi iskola tagozataként. Aztán 1956. szeptember 01-én vált önálló intézménnyé. Egy évvel később már énekes óvodát is nyitott Nagy Lídia, melyet azonban 1961-ben a felettes hatóság megszüntetett. Az iskola 1963-as, valóban dicsőséges tízéves jubileumát követően a közvetlen felettes hatóság zenei gimnázium indítását sürgette, de a minisztérium ezt visszautasította.
1958-tól, az ének-zenei iskola fennállásának ötéves évfordulóján hívták életre Liszt Ferenc nevével fémjelzett munkás vegyes karként kórusunkat Nagy Lídia vezetésével. Öt évvel később ő maga adta át a kórust Kollár Kálmánnak.
1964-ben hirtelen meghal édesanyja, melyet követően élete utolsó, „apassionata” szakaszára tekint. Visszaemlékezése szerint magányba és alkonyba borult élete, végtelen csend ölelte körül. Egész életében, minden tőle telhető módon egy nagy célt szolgált: Legyen a zene mindenkié!”.